Nógrádi Gábor: A bátyám zseni

-részlet-

És akkor eljött az a nap.
Az a nap, amikor a halk és nyugodt Geri, akit még az öccse sem tudott kihozni a sodrából, hirtelen felordított és kirohant a szobájából.
"Nagyi! Nagyi! Anyu! Apu! Nagyi!..." - kiabálta és végigszáguldott a lakáson. Berohant a konyhába, az étkezőbe, a hallba, az apja műtermébe, a szülei hálófülkéjébe és a nagymama kis szobájába.
De senki nem volt otthon, csak Tom.
Tom a szobájában, fején fülhallgatóval a Dezodóra című folytatásos brazil tévésorozat százötvenhetedik részén izgult éppen, amikor azt érezte, hogy egy kéz felemeli a szőnyegről, és elindul vele kifelé. A gyerek annyira meglepődött, amikor felnézett és meglátta a bátyja eddig ismeretlen földöntúli vigyorgását, hogy még üvölteni is elfelejtett a dühtől. A füléről persze leesett a fülhallgató, és így sohasem tudta meg, hogy Dezodóra hozzámegy-e a korbácsos Raul Degeneróhoz, vagy megvárja szerelmét, Lopezt, aki társa és barátja, Diegó mellett, a hosszú és éles mandzsettával vágja a cukornádat egy fegyenctelepen, bár tökre ártatlan.
Miközben Gergő úgy vonszolta maga után az öccsét, mint Róbert Gida Micimackót a lépcsőn, Tom csak arra gondolhatott, hogy bekövetkezett, amit megjósolt: a testvére megőrült.
"Engedj el, te barom!" - hörögte néhány lépés után óvatosan, amikor megjött a hangja, de Gergő nem válaszolt. Csak boldogan rálihegett az öccsére, mint szerelmes pitbull egy japán pincsire, majd berántotta a szobájába, és lenyomta a forgószékre a komputer elé.
Tom már megszólalni se mert. Eszébe jutott a Zombik az esküvőn című film, amit Kacorral megnéztek. Abban a filmben vigyorgott így egy rohadt arcú valakire, mielőtt megkóstolta.
"Mondj valamit! - gördítette Gergő az öccsét az asztalhoz közelebb. - Vagy kérdezz!" - És leütött néhány billentyűt.
Tom nyelt egy nagyot, hogy a félelem gombóca lecsússzon a torkán, és a monitorra nézett. A képernyőn egyetlen szó állt hatalmas betűkkel: BÁBELEND.
"Bábelend? Ez mit jelent?" - kérdezte, mire a hangszóróból az ő hangján valaki azt mondta: "Bábelend? What does it mean?"
Miután Tom már két éve tanult angolul, körülbelül megértette, hogy a program lefordította a mondatát szó szerint.
"Jézus! Ez nem igaz…" - pislogott a bátyjára, mire a hangszóróból ismét az ő hangja hallatszott: "Jesus! This is not true…"
"Mit szólsz? Mit szólsz!" - kiabálta Gergő és kikapcsolta a programot. De Tom csak bámult és pislogott.
"Megcsinálta! - gondolta. - Megcsinálta! A bátyám zseni!"

*

Az iskolából hazafelé Eszter bement Molináékhoz, hogy ő is megismerkedhessen Gergő csodálatos találmányával. /…/ Murphy ötödik randevú-törvénye szerint, ha egy lány el akar menni egy fiú lakására, akkor elmegy. Ugyanez fordítva sokkal ritkábban igaz.
Amikor Tom az ágyán heverészve meghallotta a lakásba lépő lány ismerős kacagását, azt hitte, hogy elaludt és most valami szuperálom kerülgeti. Szuperálomnak nevezzük, ha annak a közelében vehetünk levegőt, akibe fejtetőig belezuhantunk, mint béka a mocsárba. Tom persze gyorsan rájött, hogy ébren van, azaz Eszter nem álomalakként, hanem a maga testi valójában és miniszoknyában jelent meg a Molina rezidencián. /…/
Tom lelkében egy világ omlott össze hatalmas robajjal és halálordítással, mint egy helyes kis katasztrófafilmben. Természetesen egyáltalán nem volt igaza. Eszter ugyanis éppen azt mondta neki az iskolában, hogy Gergővel fog járni, mire Tom azt válaszolta, hogy nem haragszik. De az igazságnak és az érzéseknek semmi közük egymáshoz. Ezt jobb, ha időben megtanuljuk.
"Gyere, gyere! - hallotta Tom bátyja vidám, azaz undorítóan nyálas hangját. - Az én birodalmam erre van."
/…/ És Tom a csukott ajtón keresztül is hallotta, ahogy vihorászva végigvonul a folyosón Gergő szobája felé.
Érezte, hogy ki kellene ugrania a szobából. Meg kellene állítania Esztert, meg az időt, meg a föld forgását, plusz világegyetem, hogy ne következzen be a legrosszabb, ami megtörténhet az emberiséggel, azaz Eszter ne menjen be Geri szobájába. De Tom nem bírt megmoccanni.