Egy 12 esztendős fiú, Szilas Pali egyik pillanatról a másikra kutyává változik. A helyzet egyszerre érdekes és ijesztő, mert miközben négy lábon, hosszú, lengedező farokkal, és nedves, örökké szimatoló orral járja a várost, addig belül, a lelkében ugyanaz a kisfiú marad, mint aki az átváltozás előtt volt. És úgy is gondolkodik.
Aztán eltelik néhány óra, és hopp: Pali visszaváltozik emberré!
A különös kaland néhány napon belül többször is megismétlődik, s Pali csupán legjobb barátjának, Kárpicának meri elárulni, milyen furcsaságok történnek vele.
Hanem idővel egyre többen fognak gyanút a környezetében, s főhősünk, a lelepleződéstől félve, egyre elkeseredettebben próbálja kideríteni, hogy kutyává változásának mi az oka.

AJÁNLÁSOK:

"Kezdő anyaként sok mindent beszereztem Márk fiamnak. Az egyik legfontosabb, ami nem hiányozhat a könyvespolcomról, Nógrádi Gergely Vau! című könyve. Már alig várom, hogy mesélhessek belőle. Igazi remekmű!"
Bombera Krisztina

"Ajánlom ezt a könyvet gyerekeimnek, Dórának és Dávidnak, és négy kutyámnak, Ducinak, Buksinak, Aliznak és Basunak."
Dömsödi Gábor

"Szeretem a meséket. Az egész gyermekkoromat könyvvel az ölemben töltöttem, többnyire törökülésben. Úgy valahogy más, észrevettétek? Ezt a mesét pedig kifejezetten imádtam volna. Biztos, hogy elolvasom még egyszer. Talán nekem sem ártott volna, ha gyerekkoromban kicsit kutya vagyok..."
Jáksó László

"Egyik este mesélni kezdtem a Vau!-ból a nagyobbik fiamnak. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy Benjamin már rég alszik, és én még mindig a könyvet bújom. Hiába, no; a történet izgalmas, a figurák imádni valóak, a szerző pedig a barátom. Naná, hogy ez számomra az év gyerekkönyve!"
Vujity Tvrtko
  
"Apuuu! Akajok egy kiskutyát!"
Nógrádi Sára Kata

A regény utószava

Ez a könyv azért született, mert gyermekként úgy éreztem, hogy az én öcsém is mindennél és mindenkinél jobban szereti az állatait. Amikor például több napra elutazott, hosszú oldalakon hagyta meg pontokba szedve, hogy mivel etessük Matyit, a szarkát, hogyan mosdassuk Tibit, az iguánát, és miképpen futtassuk délutánonként Dödikét, a fehéregeret. Én pedig éveken keresztül féltem attól, hogy nem versenyezhetek velük a testvérem szeretetéért, s időnként arra vágytam, hogy egy kicsit Matyi, Tibi, vagy Dödike lehessek, és engem is nagyon szeressen az öcsém.
Talán ha néha kutyává válok, mi is jobb testvérek lettünk volna.

<< Vissza