A tizenkét esztendős Szilas Pali egyik pillanatról a másikra kutyává változik. Miközben azonban négy lábon, hosszú, lengedező farokkal, és nedves, örökké szimatoló orral járja a várost, a lelkében ugyanaz a kisfiú marad, mint aki az átváltozás előtt volt. és úgy is gondolkodik.
De vajon mi történhetett? Miért változik át újra és újra vizslává a fiú?
Bár Pali csupán legjobb barátjának, Kárpicának meri elárulni, milyen furcsaságok történnek vele, idővel egyre többen fognak gyanút a környezetében. Nincs mese: minél hamarabb ki kell deríteni, mi az átváltozás oka!
A fordulatos regényt, amely az elmúlt években egy egész generáció kedvence lett, Az évtized legjobb ötven magyar gyermekkönyve verseny során a Top 50-be választották.

AJÁNLÁSOK:

"Kezdő anyaként sok mindent beszereztem Márk fiamnak. Az egyik legfontosabb, ami nem hiányozhat a könyvespolcomról, Nógrádi Gergely Vau! című könyve. Már alig várom, hogy mesélhessek belőle. Igazi remekmű!"
Bombera Krisztina

"Ajánlom ezt a könyvet gyerekeimnek, Dórának és Dávidnak, és négy kutyámnak, Ducinak, Buksinak, Aliznak és Basunak."
Dömsödi Gábor

"Szeretem a meséket. Az egész gyermekkoromat könyvvel az ölemben töltöttem, többnyire törökülésben. Úgy valahogy más, észrevettétek? Ezt a mesét pedig kifejezetten imádtam volna. Biztos, hogy elolvasom még egyszer. Talán nekem sem ártott volna, ha gyerekkoromban kicsit kutya vagyok..."
Jáksó László

"Egyik este mesélni kezdtem a Vau!-ból a nagyobbik fiamnak. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy Benjamin már rég alszik, és én még mindig a könyvet bújom. Hiába, no; a történet izgalmas, a figurák imádni valóak, a szerző pedig a barátom. Naná, hogy ez számomra az év gyerekkönyve!"
Vujity Tvrtko
  
"Apuuu! Akajok egy kiskutyát!"
Nógrádi Sára Kata

A regény utószava

Ez a könyv azért született, mert gyermekként úgy éreztem, hogy az én öcsém is mindennél és mindenkinél jobban szereti az állatait. Amikor például több napra elutazott, hosszú oldalakon hagyta meg pontokba szedve, hogy mivel etessük Matyit, a szarkát, hogyan mosdassuk Tibit, az iguánát, és miképpen futtassuk délutánonként Dödikét, a fehéregeret. Én pedig éveken keresztül féltem attól, hogy nem versenyezhetek velük a testvérem szeretetéért, s időnként arra vágytam, hogy egy kicsit Matyi, Tibi, vagy Dödike lehessek, és engem is nagyon szeressen az öcsém.
Talán ha néha kutyává válok, mi is jobb testvérek lettünk volna.

<< Vissza