| |
Gyerekrablás a Palánk utcában
IMéret: 135x210 mm
Kötés: kemény
Terjedelem: 248 oldal
|
|
El
tudjátok képzelni, hogy egy nyomozó a gyerekrablók pártjára álljon,
őket segítse, és ezzel összezavarja a rendőrséget? Meg egyébként
is: milyen detektív az, aki nyomozás helyett focizik, ócskásnak
meg kéményseprőnek öltözik, és ezzel szinte őrületbe kergeti
szerencsétlen főnökét? De ez még semmi! A legfurcsább, hogy mi,
az olvasók is egyetértünk Hecseki Boldizsárral, és izgatott lelkesedéssel
követjük Kondor Lajcsi, az elrabolt kisfiú kalandjait. Pedig
a regény ugyanolyan vérfagyasztóan kezdődik, mint a gyerekrablásról
szóló történetek általában. A kisfiú eltűnik, a rablók levelet
küldenek, pénzt követelnek és fenyegetőznek. Aztán elszabadul
a pokol! Megtudjuk, hol van az elrabolt gyerek, és kik a rablók,
miközben az ifjú nyomozót folyton letartóztatják, és egy kamion
száguld át Európán Magyarország felé… De lehet, hogy máris sokat
árultunk el ebből a fergetegesen vidám regényből, amelyből nagysikerű
film is készült Koltai Róbert főszereplésével.
-
részlet -
A
padlást vastag porréteg fedte. Egyik sarkában
nagy, fonott ládák álltak tele használt
ruhával, a többiben régi gyerekágy,
néhány összetört polc és egy rozsdás
lavór hevert. Az ablak közelében egymásra
helyezett csomagolópapírokra matracot tett Anti és
Andris. A gyerekágyból vehették ki, a gyanús
foltok legalábbis ezt mutatták. A matrachoz pokrócokat
is szereztek "valahonnan". Kissé távolabb,
a tetõ széle és a födém találkozásánál,
gerendák árnyékában egy rozsdás
vödör állt hullámpapírral letakarva.
A vödörnek fontos funkciója volt, mert a padlásra
sajnos nem építettek vécét. Az épület
tervezõi ezelõtt hatvan évvel ugyanis nem
voltak elég elõrelátóak, és
nem gondoltak arra, hogy egyszer majd itt fog rejtõzni
egy fiú, és annak lesznek különbözõ kis és
nagy dolgai. No, de szerencsére akadt egy vödör, és
ott volt Anti, aki önfeláldozó módon,
naponta kétszer némi fintorgással, de levitte
a küblit. Merthogy a vödörnek, ha olyan célra
használják, az a neve. Így rendezték
be tehát a rejtekhelyet, természetesen világítás
nélkül, hiszen este a legkisebb fénypontocska
is áruló lehetett volna.
- Hûha! - ugrott fel a padlásra a ház hátsó oldalához
támasztott létráról Dávid Anti. - Óriási
cirkusz! Rendõrautók, rendõrök. És egy igazi
detektív! Nem is egy! Kikérdezik a szomszédokat is! Állati! Állati!
- Felvered a port - mondta Zsófia nyugodt hangon, pedig majd kiugrott
a szíve, úgy dobogott. - Ne ugrálj és ne üvölts.
Mi is látjuk.
- Anyu mit csinál? - kérdezte Lajcsi.
- Hát... azt nem tudom. Oda nem mehetek be - mondta a Dávid unoka.
- Ott rendõrök vannak.
- Biztosan sír - mondta Lajcsi.
- Mi az? - támadt rá Anti. - Már megbántad?
- Hülye - mondta Lajcsi, és az ablak felé fordult.
- Jaj, te nagyokos! - csattant fel Pirók II., bár megfogadták,
hogy az emberrablás ideje alatt nincs ellenségeskedés.
De hát az ilyen fogadalmakat olyan nehéz betartani.
- Nem bánta meg - magyarázta a durcásan hallgató Antinak
Gergõ -, csak nem mindegy neki, hogy mit csinál az anyukája. Õt
nem akarja bántani. Sõt azt akarja, hogy neki is jobb legyen.
Mármint az anyukájának. Érted? Ne az Állókígyóhoz
menjen feleségül. Csakhogy az anyukája nem tudja, hogy Lajcsi
jót akar neki. Érted?
- Persze - rántotta fel a vállát a zsugorított.
- De akkor sem kell lehülyézni.
- Juj, nyomozókutya! - kiáltott fel Zsófia, és
olyan ideges lett, hogy azonnal le kellett másznia a létrán.
Lajcsi, Gergõ és Anti egymáshoz szorulva, dermedten nézték,
hogy a nyakörvvel féken tartott kutya a rendõrrel együtt
besietett Lajcsiék házába, majd kis idõ után
mind kijöttek. Elöl az eb, utána a gazdája, majd egy
hanyag öltözetû, kövérkés, kopaszkás úr
következett, mögötte egy szõke bajszú és
persze Róza mama, Sanyi bácsi meg a szipogó Orsika. A
libasorban trappogó társulat az utcára érve balra
fordult, és a kutya nyomában elindultak Dávid Dezsõ cipészmester
háza irányába.
- Mit csináljunk? Mit csináljunk? - hadarta Anti, és pillantása
ijedten rebbent ide-oda Lajcsi és Gergõ között. Most
mintha még jobban összezsugorodott volna.
A
padláson az összeesküvõk, emberrablókhoz
igazán méltatlan, sírós hangulatban ücsörögtek.
Lajcsi a szája szélét rágta, Bori
szipogott, Gergõ pedig "Az elrablásom igaz
története" címû remekmû egyetlen
példányát gyûrögette szótlanul.
Csak Zsófi lefetyelt dühösen:
- Most aztán nyakig benne vagyunk! Pénz nincs! Párizs
nincs! Nyakunkon a rendõrség. Gyönyörûen kitaláltuk.
Szépen megterveztük! Van még valami ötletetek? Csináljuk
meg gyorsan azt is. Törjünk be valahova! Lopjunk el egy autót! Öljünk
meg valakit.
- Abbahagynád?! - sziszegett Gergõ tõle szokatlan haraggal.
- Tudod mit? Nem hagynám! Belerángattatok ebbe a hülye emberrablásba, és
a végén még az iskolából is kirúgnak
miattatok.
Látszott, hogy Zsófi valóban megijedt.
Eszébe jutott, hogy tavasszal egy fiút átküldtek
egy másik iskolába azért, mert lopkodta a ceruzákat.
Mit fog õ kapni, ha kiderül, hogy benne volt egy gyermekrablásban?
Amirõl az újságok is írtak. Amirõl a televízió meg
a rádió is beszélt. Csúfolni fogják! Ujjal
mutogatnak majd rá! És az apja!
- Szégyelld magad! - mondta Bori. - Te vagy a legidõsebb és
a legbutább.
- Ezt kikérem magamnak! Csakhogy én nem vagyok szerelmes Lajcsiba,
mint te!
- Ezt vond vissza! - rontott nõvérének Borbála.
- Azonnal vond vissza!
És sírni kezdett.
Lajcsi felállt.
- Megkérlek, most menj el - mondta Zsófinak. - Nincs rád
szükségünk. Nem kell beijedned, hogy kirúgnak az iskolából.
Senki sem fogja elmondani, hogy benne voltál a bandában.
Zsófi remegett a dühtõl. Mintha nem õ kezdte volna
a veszekedést.
- Ezt megkeserülitek! Megbánjátok, hogy elküldtetek!
Na, jól van! - mondta, és a padlásajtó felé indult.
- Azért nem kell rögtön leugrani a tetõrõl -
jegyezte meg Anti, és odament, hogy leengedje a létrát.
Zsófi távozása után az összeesküvõk
hangulat, ha lehet, még rosszabb volt, mint elõtte. Eddig valahogy
minden olyan jól ment. Lajcsi elrejtése, a levél átadása,
a kutya eltérítése, Károgi lerázása,
a postás kikérdezése...
De most! Most egyikük sem tudta: hogyan tovább?
<< Vissza
|
|
