ÚJ REGÉNY!

Édes Munyimunyi!

Tudom, hogy élsz

I. fejezet

A Bánáti család, Edit eltűnése előtt öt nappal érkezett a francia tengerpartra. Egészen pontosan Nizzába érkeztek. Rogyásig pakolt autójukkal úgy néztek ki, mint akik nem egy hétre, hanem egy évre jöttek. Magyar módra még a palacsintasütőt meg a vécékefét is elhozták. Hátha nincs a panzióban.
A család hat főből és tizennégy lábból állt. Valószínű, mindenki meg tudja fejteni a hat főhöz tartozó tizennégy láb titkát, aki szereti a kutyákat. Az a tapasztalt és bölcs személy ugyanis tudja, hogy a kutya is ember, csak éppen állat. Mért ne? Az emberek között is előfordul, hogy valamelyik éppen úgy viselkedik, mint egy majom, egy elefánt, vagy egy papagáj, csak éppen embernek látszik.
Két évvel anyja eltűnése előtt az akkor éppen nyolc éves, harmadik osztályos Benedek Az én családom című iskolai fogalmazásában ezt írta: "A mi családunkban anyu a családfő, apu hegedül, Kata a kishúgom, Bobi a kutyánk, Dóra meg hülye." Mint mindig, ezt a fogalmazását is megmutatta a mamájának, mielőtt bevitte volna az iskolába. A mamája megkérte Bent, hogy a "Dóra meg hülye" kifejezést írja át tisztességesen úgy, hogy tudni lehessen: Dóra a nővére. Benedek mindig szót fogadott a mamájának, aki már öt éves korában megtanította olvasni, írni, és akkor se ütött a fenekére, ha egyébként megérdemelte. A beadott fogalmazásban a következő mondat állt: "A mi családunkban anyu a családfő, apu hegedül, Kata a kishúgom, Bobi a kutyánk, Dóra meg a hülye nővérem."
(Senki se csodálkozzon azon, hogy az anya a családfő. Az emberiség történetében évezredeken át a férj, az apa volt a család feje, de ma már az is előfordul, hogy a nagymama, a gyerek, vagy éppen egy kutya (macska) irányítja a családot. Arról, hogy ez jó vagy nem jó, most ne nyissunk vitát.)
Mielőtt Benedek mamája eltűnt volna a tengerben, a Bánáti család öt csodálatos napot töltött Nizzában, a Földközi tenger partján. A magyarok nagyon tudják élvezni a tengert, mert nekik nincs. Elvesztették valahol a történelem során, és még nem találták meg. Ebből is látszik, hogy elég hanyag nép. Folyton elveszít valamit.
A Bánáti család egy panzióban lakott. A panzió olyan, mint a szálloda csak nem utálják a kutyákat annyira és sokkal családiasabb. Például a panzió bejáratánál, vagy a konyhában, illetve az étteremben gyakran előfordul egy tulajdonosnő, akit mádámnak kell hívni. (Írva madame, ami azt jelenti: asszonyom.) A nizzai panziósnő melle olyan volt, mint két hatalmas lufi, és minden vendégre úgy mosolygott, hogy a szája körbeért a fején, és a két széle hátul találkozott a tarkóján.
Beniék egy apartmanban laktak. Így hívják a lakást franciásan. Sőt! Ezt a szót úgy kell kiejteni, hogy ápárhma'n. Az r betűt raccsolni kell, ahogy Dudás Béla tanár úr szokta, a matektanár (rhépa, rhetek, mogyorhó), a szó végén pedig egy kicsit ki kell mondani az n betűt, de úgy, hogy ne hallatsszon. Nem vicc! Ápárhma'n. A francia ilyen kényeskedő nemzet. De nem tehet róla. Így nevelték.
A családi apartmanban egy nagyobb előtér volt - az úgynevezett hall televízióval és fotelekkel -, valamint egy fürdőszoba és három külön hálószoba.
Benedek a húgával, a négy éves Katával, és Bobival a tacskó-kopó keverékkel egy szobában aludt. Dóra, a nagylány és Tamás, az apa pedig külön-külön, egy-egy hálófülkében. Edit, a családfő mindig ott aludt, ahol a legnagyobb szükség volt rá. Ha Kata rosszat álmodott vagy Benedek meg akarta hallgatni a folytatásos anyu-mese újabb epizódját, akkor Beniék szobájába ment. Ha Dórának szerelmi bánata volt, akkor a nagyobbik lánya mellé bújt. Ha pedig ki akarta pihenni magát, akkor bezárkózott a fürdőszobába, hogy ne hallja zenész férjét, aki álmában Beethoven Ötödik szimfóniáját dúdolta teljes hangerővel, különös tekintettel az ütősökre, úgymint: dob, üstdob, cintányér stb. "Ta-ta-ta-tam! Ta-ta-ta-tam!"
(A kevésbé művelt olvasók kedvéért megjegyzendő, hogy ez a Beethoven nem egy nagy, foltos bernáthegyi a hasonló című filmből, hanem egy német zeneszerző, aki élete vége felé megsüketült, és talán azért írt olyan hangos zenéket, hogy legalább valamit halljon belőlük.)
Edit, a mama tehát csak egy kád meleg vízben pihenhette ki magát, amíg valaki a családból ki nem botladozott a fürdőszobába sürgős dolga miatt.
Egy nappal azelőtt, hogy Edit eltűnt a viharos tenger hullámai között, Benedekkel és Katával kavicsokat gyűjtöttek a parton.
Tamás, az apjuk nem volt velük. Szokása szerint a panzió alagsori mosókonyhájában gyakorolt a lufikeblű és körmosolyos madame engedélyével. Azért a mosókonyhában, hogy a többi vendéget ne zavarja. Tamás a Budapesti Rádió Szimfonikus Zenekarának zenésze volt és naponta négy órát hegedült. Azért csak négyet, mert most nyaralt. A tulajdonosnő nagyon örült Tamás játékának. A hegedűszó nem hallatszott fel az emeletre, az alagsor egerei pedig a harmadik napon átmenekültek a szomszédos panzióba.
Dóra szintén nem vett részt a tengerparti kavicsgyűjtésben. Új barátaival lógott. Ez az öccse szerint annyit jelentett, hogy a parton mutogatta a micsodáját, az Angol sétányon riszálta a fenekét, és a parkban, egy árnyékos padon gyakorolta a csókolózást, hogy ha majd a Rómeó és Júlia című tragédiában csókra kerül a sor, akkor ezzel ne legyen technikai gondja. Ezt ő mondta.
Dóra színésznőnek készült, és különleges képessége volt a barátkozásra. Amint a család megérkezett valahova, Dóra egy óra múlva már három-négy lánnyal és fiúval karattyolt angolul, németül vagy mutogatással. Ezen a három nyelven értett valamennyire a magyaron kívül. Új barátai persze nem Dóraként ismerték, mert Dóra utálta a nevét. Szerinte Dóra néven nem lehet valaki világhírű filmszínésznő. Merthogy ő az lesz. (Vagy nem - mondaná Benedek.) A francia tengerparton a jól hangzó Annabella nevet vette fel. Benedek szerint Anna, a debella jobban illett volna a nővéréhez. Debellának csúfoljuk azokat a tenyeres-talpas, nagytestű nőket, akiket nem szeretünk. Dóra ki akart utalni egy pofont az öccsének ezért a szemét és igazságtalan megjegyzésért, de Benedek gyorsabban tudott szaladni. A csúfolódás valóban jogtalan volt. A tizennegyedik éves Dóra-Annabella igen csinosnak számított a hasonló korú lányok között. Néha már melltartót is kellett viselnie, ha Baba nagymama, Tamás anyja, nem vitte el másképpen a színházba, vagy apja koncertjére.

A francia tengerparton nagyon nehéz kavicsot gyűjteni. A kavicsok többsége ugyanis olyan szép, hogy az ember legszívesebben mindet egy zsákba lapátolná és hazavinné. Aztán a család ülhetne otthon a tévé előtt nyakig a sóderben. Az egyik kövecskét színes erezetek díszítik, a másik félig fekete, félig fehér, mintha így tervezte volna meg egy művész, a harmadik szürke, egyetlen vöröses színű övvel a derekán. És mindegyiket csodálatosan gömbölyűre és simára csiszolta a tenger. A tenger olyan, mint a rossz iskola: minden nagy szögletesből kicsi gömbölyűt csinál. Így megy ez.
- Csak a legszebbeket válogassátok ki! - mondta Edit a gyerekeinek, akik percenként szaladtak oda hozzá egy marék kaviccsal meg Bobival, aki nem értette, a bolond gazdái mért kapkodják fel a földről azt, ami se nem ennivaló, se nem kutyakaka. - Ha mindet betesszük a kocsiba, amit ide hoztok, hova fogunk ülni? Vagy azt akarjátok, hogy én itt maradjak?
- Nem! Nem! - kiabálta Kata meg Ben, és messzire dobták a markukban szorongatott kavicsot.
Később a kavicsgyűjtők leültek egy sziklára, és Edit mesélt nekik. Volt egy folytatásos története, amit régen a kicsi Dórának mesélt, aztán, hogy Dóra felnőtt, inkább Benedeknek, majd végül Katának. Persze Beni is mindig ott maradhatott mesélés közben, ha akart. És általában akart. A mama fantasztikus meséjében a saját gyerekein kívül Miki majom volt az állandó főszereplő.
- Miki majom egy napon, amikor a csillagok között cikázott az űrhajójával, meglátott egy kicsi rakétát, amelynek az ablakán egy kutya kukucskált ki szomorúan. "Munyimunyi! - kiáltott rá Miki majom. - Hát te mit csinálsz itt, haver?" "Keringek - válaszolt a kutya. - Kísérleti kutya vagyok. Kilőttek a világűrbe, de elfogyott a benzin, és nem tudok visszamenni a földre." Miki majom erre rögtön áttette a kutyát az űrhajójába és visszavitte a földre. Csakhogy a kutya nem maradhatott vele, mert Mikinek sok dolga volt: meg kellett mentenie az embereket a gonoszoktól, meg ilyesmi. Elrepült hát a kutyával Budapestre a Pék utca nyolcba.
- Ott lakunk mi - szólt közbe Kata.
- Így van - bólintott Edit. - És Miki majom tudta, hogy a barátai: Kata és Beni szeretik a kutyát. Ezért lekiabált: "Munyimunyi! Találtam egy kutyát a világűrben. Nem akarjátok befogadni?"
- De igen! - mondta Kata. - Akarjuk! - És Miki majom akkor leeresztette egy kosárban a kutyát az erkélyünkre. Így került hozzánk a Bobi - fejezte be a rövid mesét az anya és megsimogatta a kutyát.
Bobi olyan vidáman csóválta a farkát, mintha értette volna a történetet, és büszke lett volna arra, hogy ő egyenesen az űrből érkezett. Kata megölelte a kutyát, és megkérdezte az anyját, hogy mért mondja Miki majom mindig azt, hogy "munyimunyi"? Megkérdezte, pedig tudta nagyon jól.
- Mert Miki majom mindig így beszél - mondta el ismét a mamája. - Csak ezt hajtogatja. Munyimunyi! De mi mégis tudjuk, hogy mit akar mondani.
Benedek a száját húzogatta.
- Az űrhajót nem benzin hajtja és odafent nincs levegő. Hogy hozta át Miki majom a kutyát az egyik űrhajóból a másikba?
- Mondd kisfiam - nézett Edit legokosabb fiúgyermekére -, úgy nézek én ki, mint a Spektrum televízió vagy a National Geographic? Ha tudományos ismeretekre vágysz, ne engem nyiss ki!
Beni zavartan vigyorgott. Tényleg butaság a fizika törvényeit számon kérni egy mesén.
- Egyébként Bobi űrruhában volt, és palackból kapott levegőt, te észlény - ölelte magához Benedeket az anyja, de akkor már Kata is ott volt a nyakában, és a kutya is fel akart kapaszkodni a hátán. A szeretetvágy fertőző.
- Segítség! - nevetett Edit és a családtagjait lerázva berohant a tengerbe. A gyerekek futottak volna utána. - Most ne gyertek be! - kiáltott Edit. - Nagyok a hullámok. Vigyázz Katára! Úszom egy kicsit. - És belevetette magát a vízbe.
Benedek kézen fogta a húgát és odasétált, ahol a tenger csak a lábukat nyalogathatta. Onnan nézték az anyjukat, aki nagy karcsapásokkal, könnyedén szelte a vizet. Edit kitűnően úszott. Versenyeken indult lány korában. Érmei meg oklevelei is voltak otthon a polcon, mert mindenféle bajnokságot is megnyert.
Bobikutya űrlény megpróbált a családfő után sprintelni, de miután a kopópapa ellenére csak egy földszintes tacskónak született, az első nagyobb hullám kidobta a partra, mint egy labdát.
Edit a parttól nem túl messze úszkált ide-oda, hogy még meghallhassa, ha a gyerekei utána kiáltanak.
- Látod anyut? - kérdezte Beni Katát.
- Most látom. Most nem látom. Most látom. Most nem látom. - mondta a kislány, és figyelte a hullámok hátán felemelkedő majd elsüllyedő testet.
Benedek elvigyorodott a kislány csacsogásán, de aztán elkomolyodott, míg imádott anyja felbukkanó és elmerülő alakját figyelte. Nem jó érzés volt, amikor a piros fürdőruha a hullámok között hirtelen eltűnt a szeme elől. Nagyon szerette az anyját. Szépnek találta szabályos arcát, ősz szálakkal tarkított sötét haját, szénfekete nagy szemét és mindig nevetésre kész vékony ajkát. Úgy gondolta, az ő mamája a leggyönyörűbb nő a világon.

Folytatás >>

A regényt november 15.-től itt megrendelheted, vagy a könyvesboltokban megvásárolhatod!