Megérteni az osztálytársunk fájdalmát, mert egyest kapott, nincs is annál szebb dolog a világon. Nem szép, ha az ember arra gondol, hogy hál' Istennek, ma sem engem hívott ki a Pintácsi, hanem azt az idióta Dezsõt. Nem szép, ha azzal nyugtatgatjuk magunkat, hogy a Dezsõnek már úgyis mindegy, mert annyi karója van, hogy bekerítheti velük a Parlamentet. Mennyivel szebb dolog átérezni a Dezsõ fájdalmát!
Helyezkedjünk csak bele az ő lelkének a világába! Mi lett volna, ha minket hív ki a Pintácsi? Ha minket trancsíroz fel fizikából, mint Malvin néni a bontott csirkét? Mi van, ha mi kapunk karót? A legjobb módszer, ha ilyenkor magunk elé meredünk és azt mondogatjuk magunkban mély szomorúsággal: "szegény Dezsõ... szegény Dezsõ... Mért vagy te olyan lüke szegény Dezsõ?..." Vagy valami efféle kedves, együttérzõ mondatot.
Mindenesetre egy dolog fontos: ne üljön ki arcunkra az elégedettség, mert ezt az órát megúsztuk felelés nélkül. Érezzük át a Dezsõ fájdalmát, ahogy a padjáig vánszorog, meg-megroggyanva az egyes és az élet súlya alatt... Forgassuk meg a fejünkben a meleg és emberbaráti gondolatot, hogy Dezsõ ugyanolyan ember, mint mi. Kicsit agyalágyultabb, mert nem látta, hogy a Kata üvöltve súg, de azért nem kell körberöhögni hangosan.
Vigyázat! Holnap mi lehetünk az õ helyében!…
Tényleg! Vajon Dezsõ mit csinálna, ha mi felelnénk, mi kapnánk karót és mi vánszorognánk a padunk felé?
Vajon õ együtt érezne velünk? Vajon az õ arcára is kiülne az a méla, szomorú fájdalom, amivel mi megpróbálunk a szemébe nézni?
Nem. Ismerjük Dezsõt. Dezsõ röhögne. Dezsõ röhögne és azt mondaná, hogy: "Barom! A Kati kiesett a szoknyájából, úgy súgott!"
Én mégis azt mondom, próbáljunk Dezsõvel együttérezni. Gonosz egy gyerek, de mi legyünk jobbak, érzõbb szívûek, mint ez a mezei orángután. Mutassunk példát, mert a példa ragadós, mint a kutyagumi. Nem érdemli meg, de lépjünk oda hozzá szünetben és fogjuk meg a kezét. Le kellene kokizni, mert õ, hasonló esetben röhögne rajtunk, az tuti, de mi ne tegyük. Fogjuk meg a kezét, és vigasztaljuk meg baráti szavakkal, hogy nem szégyen a bukás. Bárki megbukna, aki olyan hülye, mint õ.

<< Vissza