Életrajz

Nyíregyházán születtem 1947. június 22-én, vasárnap. Anyám öt éves koromban megtanított írni, olvasni. Harmincegy éves volt, amikor 1954. április 4-én sok szenvedés után, súlyos betegségben meghalt. Apám hamarosan újra megnosült, hogy ne nőjek fel anya nélkül. Így lett két testvérem, Panni és Pali, majd később féltestvérként egy harmadik, Öcsi. Mindig jól megvoltunk együtt.
Az általános iskolában jó bizonyítványokat kaptam, de a gimnáziumba mégse vettek fel, mert a szüleim kisiparosok voltak. Maszekok, ahogy annak idején mondták. Hattagú családunk egy asztalosműhely jövedelméből élt nem túl jól. Sokat olvastam, és olyankor mindig zsíros- és a cukros kenyereket ettem...
Kilenc-tíz éves koromtól írtam verseket, majd később novellákat, humoreszkeket, de a szüleim úgy gondolták, írásból nem lehet megélni. Jövőm biztosítása érdekében a debreceni építoipari technikum építogépész tagozatára jártam négy évig. Ott kaptam jogosítványt, például öt tonnaméteres toronydarura is, de senkinek sem javaslom, hogy a daru közelében tartózkodjon, ha azt én irányítom.
Érettségi után Budapestre kerültem, ahol néhány évig technikusként, illetve könyvterjesztoként dolgoztam. Késobb elvégeztem a főiskolát könyvtár-népművelés szakon, majd közmuvelodési ismereteket tanultam az egyetemen és népmuvelo lettem. Tanítottam is főiskolán, egyetemen, meg sok-sok tanfolyamon.
Közel harminc évig éltem házasságban, ha az udvarlást is beleszámítjuk. Két fiam született: Gergely és Bence Szabolcs. Elso versem 1964-ben jelent meg a Kelet-Magyarország című napilapban, majd az Alföld című debreceni folyóiratban. Riportjaimat húsz éves koromtól közölte az Élet és Irodalom, majd novelláimat a Forrás, a Napjaink és más lapok. Az elmúlt huszonöt évben megjelent néhány verseskötetem, ifjúsági könyvem, és írtam számos hangjátékot, tévéjátékot és filmet is. Ezek közül a legismertebb a Sose halunk meg. A legkedvesebb pedig a gyerekkorom idején játszódó Csocsó című film, amelynek főszereplője és rendezője ismét Koltai Róbert.
Gyerekkori naplójegyzeteim szerint mindig költő, illetve író akartam lenni, de ezt nem mertem akkoriban bevallani. 
Hetedik-nyolcadik osztályban mindenkinek azt mondtam, hogy újságíró leszek. Azt könnyebben elfogadták. Ehhez a foglalkozáshoz sem vezetett azonban könnyű út. Nagy kacskaringók után, huszonkilenc évesen kerültem az Új Tükör című kulturális magazin szerkesztőségébe, és újságíró voltam 16 évig... Az álmok majdnem mindig megvalósulnak, ha nagyon akarjuk. Emlékszem például, hogy tíz éves koromban, amikor Pesten nyaraltam, elhatároztam, ha nagy leszek a Duna partján fogok élni egy kis házban. Több, mint negyven év telt el azóta. Ezt az önéletrajzot Nagymaroson írom egy kis házban. A ház ablaka a Dunára néz...