Nógrádi Gábor: Hecseki és a kedves betörők

Részlet

"Hecseki Boldizsár rendőrhadnagy eközben kiugrott az ablakon, és lesunyt fejjel hátraszaladt a kerítésig. Átmászott a vaslándzsák között, hogy a betörők érzelmeit tökéletesen át tudja élni. Az alapelve ugyanis mindig az volt, hogy amennyire lehet, bele kell képzelnie magát a rablók lelkivilágába. Úgy kell éreznie, ahogy ők éreztek, úgy kell gondolkodnia, ahogy ők gondolkoztak, és hogy ez sikerüljön, azt kell tennie, amit ők csináltak. Például menekülni a kerítésen át. Csak így találhatja ki igazából, hogy kik voltak a betörők, mit és miért csináltak. Ez a módszer egyáltalán nem új. Az állatvilágban a ragadozóknak is meg kell ismerniük áldozataik szokásait, hogy sikerrel vadászhassanak rájuk.
Mondanom sem kell, hogy a rendőrség régen ismeri ezt a módszert, és már Sherlock Holmes is alkalmazta nyomozásai során, de egy éles lándzsákkal cifrázott kerítésen mégsem szokott átugrálni minden hadnagy. Ez Hecseki Boldizsár magánszáma volt. Ámbátor némi gyakorlatlanságra vall, hogy leugrás közben a nadrág farzsebe beleakadt egy vasvirág szirmába, és egy reccsenés után jó tenyérnyi darabon kibukkant a hadnagy azon testrésze, amelyet a mamája harmincöt évvel ezelőtt olyan szívesen paskolgatott. Még jó, hogy a mellékutcában senki sem járt. Hecseki a tenyerével rátapétázta a lefegő rongydarabot a helyére, és így fenékre szorított kézzel indult el a ház előtt álldogálók lassan ritkuló csoportja felé. A nagymama sasszeme rögtön felfedezte a hátralógó karral lassan feléjük sántikáló figurát, aki átmeneti élőlénynek tűnt egy gorilla és egy sebesült görög harcos között az emberiség őstörténetében rögtön a pliocén után öt perccel. Sötétedett. A júniusi nap eltűnt az utca végéből. Odafönt már látszott a hold karéja. A munkaruhás ember meg a szemüveges fiatalasszony a kisgyerekkel nyilván hazament már. Az aktatáskás se látszott sehol. Csak a két gyerek maradt ott a nagymamával, aki nem tudta megállni, hogy ne szólítsa meg a mellettük elsomfordáló Hecsekit.
- Mit rejteget ott a markában hátul? Madarat fogott?
A gyerekek persze rögtön odaugrottak megszemlélni a zsákmányt, de a hadnagy csak forgolódott, és a fejét rázta zavartan.
- Én látom - mutogatott Bori. - Kilátszik neki… Elszakadt a nadrágja.
- Jöjjön csak ide, mutassa! - rendelkezett a nagymama. - Maga szerencsétlen! Hogy szakította el ennyire?
- A kutyák - hebegte Hecseki. - Hárman voltak, én meg egyedül.
- Hol? - villant Marci szeme, mint aki azonnal kész szétcsapni az ebek között.
- Itt, az egyik ház előtt… Rám rontottak, aztán nálam még egy gumibot se…
- Gumibot? - bámult rá a nagymama. - Mi nem jut eszébe! Hát rendőr maga, tahókám, hogy gumibottal járjon? Ivott, mi? Na, hadd lássam azt a lyukat! - És az ódzkodó, szégyenlős Hecsekit egy erőteljes mozdulattal megfordította, majd a két gyerekkel együtt tüzetesen megvizsgálta a tenyérnyi hasadást.
- Hát ez el van szakadva - mondta végül, és hátradőlt a tolókocsiban.
- Igen, magam is úgy éreztem - mormolta a hadnagy.
- Ha akarod - kapott be egy szem csokoládét Marci -, a nagymamám megvarrja. Ugye, Munyika? Nála mindig van tű meg cérna.
- Ó, nem - szabadkozott Hecseki -, mindjárt hazaérek. Meg itt úgysem lehetne, az utcán.
- De szemérmes egy férfi maga! Talán fürdőnadrágban zuhanyozik otthon is? Ne ijedjen meg, nem kell levetkőznie! Egyébként is láttam már olyat! Mit gondol? Na, hajoljon ide! Jöjjön már! - És a nagymama a szó szoros értelmében a térdére fektette a hadnagyot, akinek így a kerék elé lógott a feje, és a feneke az égre nézett.
- Bocsánat - habogott a nyomozó -, talán így mégse!...
- Senki se látja, maradjon már, mert mindjárt megszúrom! Itt van egy darab cérna, rágja, mert odavarrom az eszét! - idézte fel az öregasszony a régi babonát, és apró öltésekkel varrni kezdte a szakadást. - Majd mondja meg a feleségének, hogy ide tegyen egy foltot, mert hiába varrom meg, ez nem fog sokáig tartani, kifoszlik a szövet, és kijön a cérna.
- Igenis - böfögte Hecseki cérnarágás közben.
- Hallottad, hogy betörtek ide? - guggolt le Marci a kérődző hadnagyhoz.
- Csak nem? - kérdezte a hadnagy, és nyamnyogott a cérnán. - Betörtek?
- Hajjaj! - bólogatott Marci tudálékosan. - Értékes porcelánokat meg képeket loptak el.
Hecsekinek torkára csúszott a cérna. Honnan tudja ez a gyerek, mit loptak el? Majd megfulladt a köhögéstől. Aztán feljajdult.
- Mit ugrál? - csattant fel a nagymama. - Most jól megszúrtam. Lenyelte? Nézzen oda az ember! Megeszi a cérnámat. Itt egy másik. Rágja!"